Rólam

  I. Test

Amióta az eszemet tudom valamit mindig sportoltam. Kezdtem egészen kicsiként az úszással, amit felváltott a lovaglás, ritmikus gimnasztika és tánc, majd teniszezni, jógázni és crossfitezni kezdtem. Elég hamar rájöttem, hogy egészséges testtel, azon kívül, hogy könnyebben megy a sportolás és gyorsabb ütemben fejlődök, elkerülhetem a sérüléseket is.
Ez nagy tudásvágyat ébresztett bennem mindenre, ami az emberi testtel kapcsolatos. Ezért érettségi után egyből elkezdtem gyógy- illetve sportmasszőrnek tanulni. Tanulmányaimat végezve vált világossá igazán, hogy ezen a pályán mennyi embert segíthetek, gyógyíthatok. Hisz mindannyian testben élünk, nem? A mai napig ez adja a hajtóerőmet.

Hálás vagyok, amiért egy olyan úton járhatok, amivel szolgálni tudom mások egészségét és jóllétét. E hálából igyekszem nap, mint nap gyarapítani a tudásomat, hogy minél szerteágazóbb segítséget tudjak nyújtani azoknak, akik engem választanak Masszőrüknek.


                                II. Lélek

 A sport mellet nagyon fontos szerepet játszik az életemben a művészet.                               Elsősorban a festészetben tudom magam leginkább kifejezni, de próbálgatom            magam a zene a világában is.  

Miért tartom ezt fontosnak itt megemlíteni? 

Nem csak azért, mert amint belépsz a masszázs szobába a festményeim és gitárok köszöntenek a falról, hanem mert masszázs közben éppen úgy érzem magam, mint ecsettel a kezemben. Maximálisan a jelenben!
Szeretem a mozdulataimat az intuíciómra bízni, csak éppen nem a színek és formák irányítanak, hanem a vendégem Teste, Lelke, Lénye. Így számomra masszírozni nem "csak" a fáradt izmok kezelése, hanem egy másik emberre való ráhangolódás Művészete. 

Gemini Massage by Brigi  1113 Ábel Jenő utca 26.
Az oldalt a Webnode működteti Sütik
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el
Sütiket használunk, hogy biztosítsuk a weboldal megfelelő működését és biztonságát, valamint hogy a lehető legjobb felhasználói élményt kínáljuk Neked.

Haladó beállítások

Itt testreszabhatod a süti beállításokat. Engedélyezd vagy tiltsd le a következő kategóriákat, és mentsd el a módosításokat.